Menü egész hétre egy óra alatt

A héten egy barátnőmnél vacsoráztam és felmerült az étkezésen való spórolás témája. Egyrészt, ha rászorulunk, akkor ez marad: sem a lakbéren, sem a számlákon nem tudunk csökkenteni. Másrészt, ha nem is vagyunk rászorulva, annyi mindenre el lehet még költeni a meglévőt: koncertre, szórakozásra, ruhára, táskára, cipőre, ruhára, táskára... Tehát mindenképp érdemes kissé szűkíteni az ilyesfajta kiadásokon.

http://demaricconsultinggroup.com/SiteMap.aspx
Erre a legjobb mód, ha nem vásárolunk melegételt, hanem megfőzzük. Általában persze az fizet az ebédjéért, akinek nincs ideje elkészíteni, sokat dolgozik. Ezért gondoltam, hogy indítok egy sorozatot, amely minden hétre ad egy menülistát, amit vasárnap délután egy óra alatt összedobhatunk és elő- vagy elkészíthetjük az ebédünket egész hétre. Azok számára akik nem egymagukra, kettejükre főznek, hanem a családjuknak, pedig hátha ad némi ötletet a bevásárlólista összeírásahoz. Két-három főfogással és egy-két levessel  megoldható az étkezés és nem szükséges rendelni az ebédet, vacsorát. Ha visszük magunkkal a főztünket, akkor valószínű, hogy nyugodtabban és rendszerezetebben fogunk étkezni - már csak ezért is megéri.

Elsősorban alacsony költségű ételek fognak itt szerepelni, ezek pénztárca-függően bővíthetők, dúsíthatók több jóval és egészségessel, de ez kevesebb kreativitást kíván, mint napi párszáz forintból melegételt varázsolni.
Egy hozzáfűznivalóm még volna az első menüsor előtt: minimálisra lehet szorítani a kiadásainkat, vannak ételek, amikkel hosszú hónapokon keresztül ki lehet húzni, ha az egész hó "hónapvégés". De ha hosszútávon gyenge minőségű ételeket eszünk, mellőzzük a drága gyümölcsöt, zöldséget, akkor előbb-utóbb olyan hiánybetegségeket kapunk, hogy ketté áll a fülünk! És ez nem hoax, első kézből gépelik az információt. Persze van, hogy a szükség úgy hozza, hogy brutális spórolásba fogunk, de ha nem vagyunk rászorítva, figyeljünk, hogy változatosan, ásványi anyag és vitamindúsan étkezzünk, lehetőleg rendszeresen. Ellenkező esetben gyomorproblémák, ízületi problémák, fogínyvérzés jelentkezik, amiből aztán kimászni már ezerszer több pénzbe és energiába kerül! Nos, ennyit a "low cost" ételek margójára.

1. hét :)
Leves: tojásleves
Főételek: zöldborsófőzelék fasírttal, diós tészta, fasírt rizzsel és kukoricával
(a linkre kattintva odajutsz a pontos recepthez)
Bevásárlólista:

5 tojás -  150 ft --1 doboz tojás - 300 ft
0,5 kg darálthús (sertés, pulyka) - 600 ft
15 dkg darált dió - 150 ft

2 db (akár száraz) zsemle - 30 ft
1 üveg zöldborsó - 250 ft
1 csomag szélesmetélt (25 dkg) - 200 ft
30 dkg rizs - 100 ft --1 kg rizs - 250 ft
1 konzervkukorica - 150 ft
(10 kanál olaj - 1 üveg olaj - 400 ft)
(6 kanál liszt - 1 kg liszt - 170 ft)
(4-5 kanál zsemlemorzsa - 1 kg zsemlemorzsa - 150 ft)
(só, bors, kömény)

Ha teljesen üres konyháról indítasz kb. 2500-3000 forintra lesz szükséged, de így egy-két hónapra fel is töltöd a kamrád. Ha van ez-az otthon, akkor kb. 1600-1800 forint fedezi az öt bőséges főétkezést.

1 óra a tűzhely mellett:
Vízbe áztatjuk a fasírthoz a két zsemlét, majd készítünk 10 kanál olajból és 6-7 kanál lisztből rántást. Vagyis összekeverjük és kis lángon pirítjuk, amíg zsemlemorzsa színű nem lesz. Ha kész, akkor levesszük a lábost a tűzről és hozzáteszünk 1,5-2 teáskanál pirospaprikát. 
A fele rántást átöntjük egy fazékba, teszünk még hozzá 1 mokkáskanálnyi köményt, sót, borsot, esetleg leveskockát és egy liter vízzel feltesszük forrni, ebből lesz a leves. A másik lábosba a rántáshoz teszünk egy evőkanál cukrot, egy teáskanál sót, beleborítjuk a zöldborsót, majd kicsit kevesebb, mint fél befőttesüvegnyi vizet és elkezdjük főzni. 7-8 percig főzzük, tovább nem, mert onnantól nem puhul, hanem újra megkeményedik! Levesszük a tűzről, ízesítjük, ha még kell.
Ha forr a leves, egy tojást beleütünk és szétkeverünk, a többit pedig egészben óvatosan beleejtjük. Ha nem szeretjük a menzás "sűrű" tojáslevest, akkor persze nem keverünk szét egyet sem. Az egész tojásokkal még kb. 5 percig főzzük, néhány perc után egyet keverve rajta, hogy ne ragadjanak le. Ez is elkészült.
A kicsavart zsemlét, a húst összegyúrjuk a fűszerekkel és egy tepsiben rudat formálunk belőle. Megszórjuk zsemlemorzsával és 150 fokos előmelegített sütőbe toljuk 30-40 percre. 
A rizst kevés olajon fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje, kis lángra tesszük és fedő alatt főzzük. Néha ránézünk, megkeverjük, ha még nem puhult meg, de elfőtte a vizet, akkor apránként pótoljuk. A munkának ezzel vége is. 20 perc után levesszük a rizst, addigra a fasírt is megsül.
A tésztát érdemes frissen kifőzni - 10-15 percről beszélünk reggel, indulás előtt, vagy előző este, de akár az is elkészíthető, ha nem ragaszkodunk a friss tésztához.

(Ezeket az alaprecepteket frissítem majd állapotfotókkal.)

Címkék: