Lila habcsók

Egyszer már volt egy habcsókos bejegyzésem, amiből csak úgy dőlt az elkeseredettség. Úgy gondoltam itt az ideje megmutatni, hogy megtanultam, már ez is megy, van egy jó receptem, szép és finom is.
Gyönyörű lilára színeztem, aztán halvány barnára égettem az egész tepsinyit sorozatnézés közben. Khm.

Egy rég látott gimnáziumi barátnőmmel sikerült összehozni egy találkozót a héten, erre az alkalomra gyártottam volna egy kis nassolnivalót. (Ha egy elfoglalt medikát utolér az ember, azt meg kell ünnepelni! ;)

Hozzávalók 15-20 darabhoz:
1 tojásfehérje
10 dkg porcukor
1 evőkanál keményítő

színezék, aroma

Egy lábosba kevés vizet teszünk, e fölé helyezzük a keverőtálat, úgy, hogy ne érje a víz az alját. Gőz felett kemény habbá vertjük a tojásfehérjét, majd hozzáadagoljuk a cukrot és a keményítőt. (A sütőt bekapcsoljuk 50-70-100 fokra) A gőz felett addig verjük a habot, ameddig a tál oldalánál lévő hab elkezd megszilárdulni, megfőni. Ekkor habzsákba töltjük és egy sütőpapírra apró csókokat nyomunk. Előmelegített sütőbe tesszük és alacsony hőmérsékleten kiszárítjuk 15-30 perc alatt, vigyázva, hogy ne barnuljanak meg.
Fontos tanulság, hogy a sütőben még puha, pudingszerű habcsók kivéve néhány percben belül megszilárdul, 100 fok körüli hőmérsékleten 30 percnél semmiképpen nem kell több.

A porcukor könnyebben felolvad a habban, de kristálycukorral is el lehet készíteni, kicsit tovább kell melegíteni a masszát.

Címkék: