Boldogságot, karácsonyt.

Megnéztem ma este a Julie and Julia című filmet. Mindig is nyitott voltam az ilyen filmekre, akkor is, ha engem soha nem hajtott és inspirált évek és élethossz eddig semmi. Mindig vannak apró lángok, amelyek ébren és melegen tartanak, de idővel szép lassan kihunynak. Célok, amelyek eléréséért hajtok, amik most számomra fontosnak tűnnek.

Nagyon, nagyon igyekszem megtartani ezeket, mert addig leszek boldog emberlány, amíg ezek meglesznek. Karácsony környékén az ember különösen sokat gondolkodik ilyeneken. Van egy csomó rövid célú dolog az életben, amiről úgy tartom, hogy tökéletesen kell teljesítenem. Egyetem, munka, vizsgák. Aztán valójában, ami fontos, az a süteménysütés karácsonyra barátoknak és a párom rokonainak, akiket valójában alig ismerek, de nagyon szeretnék nekik egy jó fél órát adni karácsonyra, amíg elropogtatják a kekszeimet. Úgy képzelem, hogy a csomag elfogyasztásához le kell ülni az egész családnak, és amíg sorra bontják a habcsókokat, bonbonokat, mézeskalácsokat és csokoládés kekszeket, addig egy finom teát iszogatva beszélgetnek. Hát valami ilyet szeretnék belerejteni az én kis szegényes gasztrocsomagomba karácsonyra. És fontos még tanulás helyett filmet nézni, egyedül, kuncogva, nevetve, a saját fotelomban elnyúlva, a dohányzóasztalra tett lábbal, fél kézzel mandarint bontogatva.

Mert valójában ezek azok a fontos dolgok, amiktől holnap reggel is felkelek és neki állok dolgozatot írni Thomas Mannról és az ő Lottéjáról, aki valójában Goethe Wertherjének Lottéja, délután pedig bemegyek dolgozni és megváltom a világot. Részmunkaidőben.