Grízkocka

Egy török étteremben találkoztam vele, mikor valami desszertet kerestem baklava helyett. Azóta már próbálkoztam vele itthon és arra jutottam, hogy akkor igazán finom, ha igazán csokoládés. A hétvégén születésnapot ünnepeltünk, de már hétköznap tudtam, hogy nem lesz túl sok időm, energiám édességet készíteni. Szerencsére nem is nagyon kellett több: a sokféle sütemény és egy mennyei túrótorta mellé ez pont elég volt a társaságnak.

Hozzávalók:
5 dl tej (vagy 4,5 dl tej, 0,5 dl tejszín)
4 dkg cukor
5 dkg csokoládé
3-4 dkg kakaópor (lehetőleg holland)
1,5 dl búzadara

Kevés tejjel kikeverem a cukrot, kakaóport, elkezdem felmelegíteni. Beleolvasztom a feltördelt csokoládét, majd felengedem a maradék tejjel és felforrósítom. Mikor már forrna a tej, lassan hozzáöntöm a búzadarát és megfőzöm benne. Alufóliával bélelt formába öntöm, kihűtöm, felszeletelem, időtől, lehetőségektől függően pl. csokoládéval végigcsorgatva tálalom.

Ebből körülbelül 10 szelet lesz, de elég tömény édesség.
Munkaidő: 15 perc, elkészülési idő: 2 óra.

Címkék: